Jobb ma, mint 10 évvel ezelőtt

A Butterfly News a moszkvai világbajnokság ideje alatt készített interjút rekorder játékosunkkal Tóth Krisztinával. Senki sem gondolná, hogy ez a törékeny alkatú sportolónő Európa legjobb játékosainak egyike már több mint egy évtizede. A 36 éves, támadó stílusú Krisztina hihetetlenül jól érzi a labdát és mély benyomást tesz nézőire sokszínű pörgetéseivel mindkét oldalról. A Butterfly játékosának egy nagy célja van még: a 2012-es londoni olimpián való részvétel, amely az ötödik ilyen lenne!

Butterfly News: - Krisztina, nemrégiben töltötted be a 36. életévedet és még most is a legjobb európai versenyzők közé számítasz. Jól ismered a régi világbajnoki rendszer lebonyolítását, ahol a csapat és az egyéni kétévente együtt került lebonyolításra. 2002 óta az egyéni és a  csapat versenyek külön-külön, az egyik az egyik évben, a másik a  másik évben kerül lebonyolításra. Mi a különbség az egyéni és a csapat világbajnokság között?

Tóth Krisztina: - A csapat vb alatt a fizikai terhelés sokkal nagyobb. Vagyis játszol minden nap, akár a lehető legkevésbé megfelelő időpontokban is, függetlenül attól, hogy korábban nyertél vagy vesztettél. Ezért a régi vb rendszer nagyon sokat kivett a legtöbb játékosból. Először a csapat versenyeket rendezték meg, s utána jött az egyéni, mire én már mentálisan teljesen lefáradtam, és talán ez volt a fő oka, hogy  korábban nem érhettem el nagyobb sikereket.

B.N.: - A csapat mérkőzések alkalmával három nyert szettre, míg az egyesek során négy nyert játszmára megy a mérkőzés. Melyiket kedveled jobban?

T.K.: - A négy nyert játszmás mérkőzéseket. Több időd van arra, hogyha rosszul indul a meccs, akkor még fordítani tudjál. De a három nyert játszmás meccseknek is van két előnyük: jobban kell tudni koncentrálni, de kevésbé megerőltetők.

B.N.: - A vb csapat rendszerben nincsen páros mérkőzés, ez szerinted helyes?

T.K.: - Szerintem kár érte, hiszen a páros nagyon látványos és sok néző szereti, s ezért én jobban kedvelem az olimpiai rendszert, amelyben
van páros.

B.N.: - Krisztina, te vagy minden idők egyik legsikeresebb európai játékosa. Hogyan látod a jelenlegi európai női asztalitenisz helyzetét saját tapasztalataid alapján.

T.K.: - Az igazat megvallva három-négy olyan fiatal van, akik időnként jól szerepelnek, de aztán semmi több. Teljesítményük nem állandó. A
mi időnkben. mi képesek voltuk legyőzni a kínaiakat. A távolság egyre nagyobb és nagyobb ma az ázsiaiaktól, különösen pedig a kínaiaktól. Ez
nem jelent jót a mai női asztalitenisz számára.

B.N.: - Chuan Chih-Yuan a legutóbbi Butterfly News-ban az mondta, hogy az ázsiaiak az asztalitenisz munkásai, az európaiak pedig azok, akik azt élvezettel játszák. Mi a véleményed erről?

T.K.: - Ez helytálló és fontos, hogy a játék élvezetes legyen, anélkül ez nem működik. Azt gondolom, hogy mi európaiak is szorgalmasak vagyunk, ami igazán a döntő, de csak néhány kiemelkedő teljesítményre képes játékosunk van. Az edzések és a versenyek minősége ezt sínyli meg. Jelenleg a mélypontot értük el Európában. Szinte minden európai országban egyformán dolgoznak, de sok helyen hiányzik a pénz.

B.N.: - Tíz éve Németországban laksz, milyennek találod a német női Bundesligát?

T.K.: - Legfontosabbként kiemelném, hogy nagyon szeretek itt lenni, de összehasonlítva a férfi Bundesligával, sokkal rosszabb minden nálunk, a nőknél. Nincsen professzionális klub rendszer, a felelős vezetők csak önkéntesként végzik a munkájukat, és a nézők valamint a média is alacsony érdeklődést mutat felénk. Úgy vélem, hogy két éven belül sokan más Európai ligába fognak inkább játszani.

B.N.: - És mi a véleménye az Európai Női Bajnokok Ligájáról?

T.K.: - Ez teljesen rossz helyzetben van. Az elmúlt szezonban a lehetséges nyolcból csak hatan indultak el. A probléma nagyon egyszerű, a liga túl  költséges. Például a bírókat 4-csillagos szállodában kell elhelyezni. Ez csak egy a sok probléma közül. Amennyiben alapjaiban nem változik semmi, a liga nagy veszélybe kerülhet. (Szerk: A Női Bajnokok Ligáját a következő szezonra törölték.)

B.N.: - Most beszéljünk rólad, Krisztina. Hogyan kezdtél pingpongozni?

T.K.: - Nagybátyám az első osztályban játszott, s amikor egyszer nála töltöttem a vakációt, elmentem vele egy edzésre. Nagybátyám felismerte a tehetségemet és javasolta nekem, hogy járjak el pingpongozni. Ezt megfogadtam, s a vége az lett, hogy a legjobb hazai csapathoz, a Statisztikához kerültem, amely szinte egyenlő volt a nemzeti válogatottal.

B.N.: - Ez még abban az időben történt, amikor Magyarország Európa vezető pingpong nemzetei közé tartozott. Nagyon jó körülmények között készülhettél fel.

T.K.: - Ez igaz. A Statisztika csarnoka a nap 24 órájában nyitva volt. Számos edző dolgozott ott valóban tehetséges gyerekekkel, akik egymást nyomták előre. Számomra ez a legszebb és legfontosabb időszak volt.

B.N.: - Mikor kezdtél gondolkodni arról, hogy hivatásos legyél?

T.K.: - Miután 14 évesen junior Európa Bajnok lettem. Ettől kezdve nyilvánvalóvá vált számomra, hogy melyik utat kell bejárnom.

B.N.: - Többen is mesélték, hogy volt az életedben egy rosszabb periódus amikor azon gondolkodtál, hogy eljött az ideje az asztaliteniszezés
befejezésének.

T.K.: - Ez így nem teljesen igaz. Bárki, aki olyan sokáig versenyzett mint én, eljön az életében az a pillanat, amikor nincs a legjobb formájában. Így a 2005-ös dániai, majd a 2009-es német Európa Bajnokságot követően, amikor sem én, sem a magyar csapat nem volt sikeres, gondolkodtam el erről.

B.N.: - Most 36 évesen, minden bizonnyal elgondolkodtál a jövődről. Hogyan képzeled azt el?

T.K.: - A 2012-es londoni Olimpiai Játékokon részt szeretnék venni. Ez lehetne az ötödik olimpiai részvételem, és nagyon boldoggá tenne, ha
tényleg ott lehetnék. Fizikálisan néha még jobb is vagyok, mint 10  évvel ezelőtt. Mentálisan ez már nem mondható így el, ez bonyolultabb. És hogy mi történik London után, azt nem tudom. Bárhogy is lesz, pingpongozni fogok, természetesen mint edző.

B.N.: - És még mindig törekszel arra, hogy egyre jobb legyen a játékod?

T.K.: - Természetesen, ez a legfontosabb dolog. Mindenkinek folyamatosan elemeznie kell a játékát, szorgalmasan elvégezni a különleges feladatait, illetve új dolgokat kipróbálni. Továbbá oda kell figyelni a tested üzeneteire is, hogy a lehető legjobb állapotban tud tartani.

B.N.: - Csaknem 30 év az asztaliteniszben. Nagyon hosszú idő. Mi igazából az a mozgatóerő, ami téged ilyen sokáig játékban tart.

T.K.: -  A pingpong sohasem untat, mindig történik valami. Ez az egyik, de a másik az, amit az  emberek is mondanak rólam, hogy nagyon érzem a labdát. Edzeni nagyon szeretek, s a különlegesen nehezen megjátszható labdákat is gyakorlom, hogy érezzem. Akkor az edzés sokkal szórakoztatóbb, mint a versenyzés.

B.N.: - Mit szeretsz igazából a pingpongban?

T.K.: - Azt amikor minden rosszul megy, s nem tudod miért. Aztán a  végén hirtelen  minden elkezd ismét működni, ez az amiért szeretem.